Buszos fiú.

Szeretném tudni, hogy mi jár a fejében. Mire gondol, mikor rám néz. Szépnek tart? Vagy talán észreveszi a bőr hibáimat? Észreveszi, hogy kezdenek visszanőni a szemöldök szőreim, amiket épp egy hete tépkedett ki apró mozdulatokkal a kozmetikus? Feltűnik neki, hogy amikor vele beszélgetek, enyhe pír jelenik meg az arcomon, és birizgálom a jobb kezemen lévő karkötőmet? Vajon meghallja, hogy egyre gyorsabban veszem a levegőt? Vagy ezek csak számomra olyan nagy dolgok, és másnak fel sem tűnik?!

Figyel engem, miközben hozzám beszél, vagy csak örül annak, hogy nem egyedül kell hazabuszoznia? Örül annak, hogy nem ül le mellé ismeretlen fura szagú öreg néni, aki elkezdi faggatni, milyen is az iskola?

Nem is tudja, milyen érzéseket képes kiváltani belőlem azokkal a gyönyörű sötétbarna szemeivel, amik csak úgy csillognak, a hosszú szempillái árnyékában. Tudja-e, hogy a mosolya közben megjelenő gödröcskék engem is mosolygásra kényszerítenek?

Míg mellette ülök, a döcögő busz miatt egyre közelebb kerülök hozzá, de még így is sok köztünk a távolság, mivel a táskáink mellettünk vannak. Észreveszem, hogy nem csak én vagyok zavarban, mikor kettesben vagyunk. Ő a táskájának a cipzárját piszkálja és az ablakon bámul kifele. Vajon azon gondolkozik, hogy mit is mondhatna nekem? Vagy a délutáni bekövetkezendő edzésén jár már minden gondolata? Mikor észreveszi, hogy figyelem, felém fordítja a fejét és elbűvölő mosollyal rám mered.

-         Holnapra mit fogsz tanulni?

Mire ráeszmélek, hogy hozzám beszél, már túl közel járunk ahhoz a megállóhoz, ahol le kell szállnom.

-         Földrajz. Meg fizika. Talán, még a törit is átnézem. – hangomból kihallom a remegést, és a kicsike félelmet.

-         A földrajz jegyzetedet lefotózod és átküldöd nekem? – kérdése megint váratlanul ér. Hevesen bólogatok, és máris egy hosszas gondolatmenet fut végig az agyamon. Hol a földrajz füzetem, mit vettünk múlt órán, jegyzeteltem-e?!

-         Oké, köszi. – int a fejével, és észreveszem, hogy bekanyarodik a busz az utcába. Megnyomom a gombot. Az ajtó felett kivillan a zöld fény, ami azt jelzi, hogy ki fog nyílni, ha megáll a busz.

Felállok a székből, a vállamra dobom a táskám, és neki esek az ajtónak. Közbe még figyelem, ahogy mosolyogva figyel. Pár másodpercig így bámuljuk egymást, majd kinyílik az ajtó. Integetek, ő visszaint. Leszállok a buszról, és megindulok előre.

Talán lesz valamikor valami köztünk. Talán néha eszébe jut, hogy milyen jókat buszozunk együtt. Talán néha ő is érez valamit irántam. Talán.

A szobámba leteszem a táskám, felnyitom a laptopom. Betöltöm az összes közösségi oldalt ahol már regisztrálva vagyok, hátha történt valami igazán érdekes. De minden hiába. Senki nem keresett ma sem. Ahogy végiggörgetek minden oldalon, egyszer csak olyat látok, amitől megáll a szívem egy pillanatra.

„a buszos fiú”: szeretlek Réka.

Gondolom ez nem nekem szól, mert nem Réka a nevem, és engem nem szeret.