Szerettem volna a legjobb lenni, és a ráébredés, hogy soha nem lehetek tökéletes eléggé mély pontra süllyesztett. Bevallom kicsit mélyebbre került az életem, mint szabadott volna. Eltávolodtam a barátaimtól, a családomtól. Úgy éreztem, mintha egy folytonos menekülésben lennék, mintha mindenki kergetne a problémáival, de én senkinek nem tudnám elmondani, hogy mi is bánt legbelül... és nem is tudtam elmondani, mert én magam sem tudtam.
Persze tudom, hogyha a barátaimhoz akartam volna fordulni ezzel, meghallgattak volna, és a családom is. Semmi okom nem volt arra, hogy depresszióssá váljak pár napra, hogy vagdossam magam, hogy bezárkózzak, hogy szeretethiányosnak érezzem magam. Csak ezt nem voltam képes belátni.
Fura igazából, hogy mindez egy csapásra elmúlt! Én magam is meglepődtem, de sokkal jobb boldognak lenni. én szeretek szomorkodni, egyedül lenni, elmélkedni, de néha már túl sok. Túl sok a depis zene, az egyedül lét, a szomorúság, a rossz idő, az önbántalmazás.
2-3 napig írtam egy kis naplót erről az időszakról, azt inkább nem osztom meg veletek, mert eléggé betegesre sikerült :')
Egy kis csalódás, egy kis elbizonytalanodás elég ahhoz, hogy teljesen megváltozzon az életünk, hogy MI magunk is teljesen megváltozzunk... de higgyétek el, hogy a depresszió és a hasonló dolgok semmire sem jók. Én szeretek segíteni az embereknek, úgyhogy, ha bárkinek bármi baja van, akkor kérem szépen keressen meg!:)) Beszélgessünk, és hátha tudok segíteni:D
itt egy jó hangulatot feldobó zene is!:D hallgassátok :)
